2014. február 22., szombat

4.rész - Beszélgetés


Sziasztok!
Tudjuk,hogy rövid lett,de igyekszünk!
Reméljük tetszeni fog!
Jó olvasást!
Ölel: Anna és Lala xo.



Sam Horan

És itt állok most a Tomlinson-ház előtt. Őszintén? Nem ilyen házra gondoltam. Megnézem még egyszer a kiírást, de még mindig az volt rá írva, hogy Tomlinson. A ház hatalmas volt. Sőt, inkább egy kisebb kastély is lehetne. Szép, gondosan rendezett előkert, nagy, tágas ablakok. Nem néztem volna ki, a rossz fiú Tomlinsonból, hogy ilyen házuk van.
Igazából csak toporogtam a ház előtt,mint valami hülye.Most mégis mit mondjak neki?"Szétvert és pasim,de légyszi ne mond el senkinek!".Na nem,ez így nem megy.Beszélnem kell vele,de félek.Egyszerűen nem tudom hogy most mi jár a fejében.Lehet nem is akarom?Lehet haza kéne mennem?Lehet hiába töröm magam,és nem mondja el senkinek?Ajj,túl sok a lehet.Nem mehetek el,amíg nem tisztázom vele a dolgokat.
Gondolatmenetem végén nagy levegőt vettem,és becsöngettem.Ajkaimat idegesen harapdálom,már azon vagyok hogy,elmegyek,de az ajtó hirtelen kinyílik és szembe találom magam Louisszal.A lélegzetem egy pillanatra elakadt,mikor tudatosul bennem,hogy egy melegítő alsón kívül nincs rajta más.Mellkasán sokat időzök önkéntelenül is,kockáit bámulom.Gyorsan észbe kapok és tekintettem felvezettem az arcára.Kérdőn felhúzta szemöldökeit miközben végig mért.
-Szia.-köszönök halkan.
-Te mit csinálsz itt?-nem is köszön, kedves. Bár miért is lepődök meg rajta?
-Beszélnünk kell!-mondtam bátrabban.
-Hallgatlak.-keresztbe font kezekkel neki dőlt az ajtókeretnek és érdeklődve nézett rám.
-Nem lehetne bent?-még magam is meglepődtem, hogy milyen bátran mondtam ki. Louis megrántotta a vállát és intett, hogy menjek be. Levettem a cipőm és követtem. Nappaliba mentünk, ami még nagyobb is volt a miénknél, pedig az sem olyan kicsi. Egy plazma TV is volt, és egy hatalmas kanapé. Louis leült én pedig elé álltam.
-Nem ülsz le?
-Nem, jó nekem így is.-rántottamén is vállat.
-Hű valaki nagyon kemény.-kuncogott,majd felállt velem szemben.-Miről szeretnél beszélni?-érdeklődve figyelt,az én bátorságom pedig elszállt.Gyerünk,meg kell mondanom neki!
-Miért segítettél?-böktem ki...hé nem is ezt akartam!Csak annyit,hogy ne mondja el senkinek!A fenébe!
-Hagynom kellett volna hogy,még a szart is kiverje belőled?!-álkapcsa megfeszült,hangja ingerültebb lett,de nem kiabált.
-Nem,de neked ehhez semmi közöd.Mármint köszönöm a segítséget,de itt vége is!Nem mondhatod el senkinek amit láttál!-magyaráztam erősen,magam sem tudom mit akartam éppen,mert az egyik felem mérges volt Louira,amiért bele zavart,a másik pedig végtelenül hálás volt.
-Miért ne mondhatnám el?Vagy te élvezed,hogy megver?!Komolyan,Sam,nem értelek!-mostmár kiabált,láthatóan nagyon dühös volt.
-Egyáltalán nem élvezem,de ez van!-tártam szét a kezeimet,és közben nagyon erősen harcoltam a kitörni vágyó könnyeimmel.
-Ez van?!Neked ezt nem kell elfogadni,dobd ki a picsába azt a szemetet,és legyél végre boldog!-kiabált.Mi van?Louist mióta érdekli,hogy boldog vagyok-e?És ennyire látszik,hogy nem vagy az? Talán más is észrevette?
-Louis,nekem nincs választásom!-nem tudtam megállni,könnyeim lassan csorogtak végig az arcomon.Nem akarok előtte sírni!Most biztosan egy hisztis libának tart.
-Mindenkinek van választása.-most már csak suttogott.Te jó ég,észre se vettem,hogy milyen közel van. Kezével  letörölte a könnyeimet,majd lágy puszit nyomott az arcomra.Mióta ilyen gyengéd?Érintése alatt megremegtem,jóleső bizsergés éreztem a gyomromban és szempilláim megrebbentek.Miért reagálok így az érintéseire? Nem, nem érezhetek sehogy iránta! Különben is, Niall kinyírna, ha megtudná, hogy itt vagyok Louisnál.
-De nekem nincs, és ha megkérlek, lehetne, hogy ne mond el ezt senkinek!-mondom lágyan szemeibe nézve. A mondatomra újra idegesen csillog a szeme,kezeit leveszi az arcomról,hátrébb tőlem,mire rögötn hiányérzetem lesz.
-Miért?Miért nem mondhatom el?-kérdezi reménykedve hátha megenyhülök,de nem teszem.
-Mert azzal tönkretennéd az életem.-nézek a szemébe mélyen,mire valami átsuhan a tekintetén.
-Már most is szar életed van.Hiába játszod a boldog kislányt,miközben a tökélestes barátod szétveri a fejed.-közli fagyosan.Döbbenten,csalódottan meredek rá,aztán rájövök,hogy mennyire igaza van.Az életem maga a csődtömeg,játszom a boldogat,közben Chris pokollá teszi az egész létezésem,és ami a legszomorúbb,hogy a családom,és a barátaim-akik elvileg a legjobban ismernek-ebből nem vesznek észre semmit.Könnyeim patakként csorognak,és sírva hagyom faképnél Louist,még valamit kiabál,de én csak futok,azt sem tudom hova.Nem látok semmit a könnyfátyoltól,kétségbeesetten próbálok valamit keresni,ami boldoggá tesz ezen a kicseszett világon.Lábaim önálló életre kelnek,és már csak azt veszem észre,hogy Niall szobája közepén állok,ő az ágyán ül és értetlenkedve,aggódva vizslat engem.Sírva borulok a nyakába,és olyan erősen szorítom,amennyire csak tudom.Ő az.Ő az,aki miatt még élek.Nagyon szeretem Őt,mindig mellettem állt,és támogatott,szeretett,törődött velem,ő legeslegjobb báty a világon.Kérdezgeti mi bajom,de nem válaszolok.Aznap este a testvérem karjaiban alszok el,miközben Louisra gondolok.

2014. február 16., vasárnap

3.rész: Megválaszolatlan kérdések


Sam Horan
A levegő is megfagyott bennem,mikor meghallottam Louis hangját.Mit keres itt?Látta mit csinált velem Chris?Ha látta akkor,nekem végem,Chris biztosan kicsinál. Egyetalán miért állt meg ha látta is?Miért érdekli,hogy lesz egy két kék foltom?Vagy miért áll ki értem?
-Na,húzzál el Tomlinson,amíg szépen mondom.-Chris csak félszemmel néz rá,miközben engem még mindig szorít.Nagyon idegesnek tűnik,ajaj.
-Engedd el!-mintha Louis meg se halotta volna,tovább ingerli Christ,csakhogy ő erre még jobban fog,ami már nagyon fáj.Félek,és össze vagyok zavarodva.Ha Louis nem szólt volna vele megúsztam volna egy-két pofonnal,de most biztos hatalmas verést kapok,a másik,hogy miért véd engem?Egyszerűen nem értem,hisz az ellensége húga vagyok,még örülni is kellene,hogy bajom esik.Annyira kesze-kuszák a gondolataim,hogy akaratom ellenére is kibuggyan az első könnycseppem és több száz követi.Nem akarom,hogy Chris bántson, vagy,hogy Louis meg ő összeverekedjenek,vagy Niall megtudja ezt az egészet,ráadásul azt sem tudom mi a fenét művel Louis.Csak reménykedni tudok,hogy nem mondja el senkinek,mert ha a bátyám,a szüleim és barátaim megtudja,akkor vége van,Lerombolom vele az illúziót miszerint boldog vagyok Chrissel,nem akarom,hogy miattam aggódjanak.
Hirtelen Louis lerántja rólam Christ,majd ráugrik és elkezdi püfölni.Felsikítok,nem tudod mit tenni.Louis minden erejét használva üti újra meg újra Chris aki próbálja lelökni őt. Egyszer csak azt veszem észre,hogy Louis kezei véresek.Te jó ég!Halálra veri Chirst!
-Louis!Louis!Állj meg,hallod!Megölöd!-kiáltom,majd próbálom a kezeit visszahúzni.Mintha kicsit észhez térne,mert feláll és zavarodottan néz rám.Én leguggolok Chrishez,és az arcát vizsgálom,mindenhol tiszta seb,a szája és a szemöldöke felszakadt és szemei alatt hatalmas monoklik,ő pedig csak folyamatosan nyöszörög és összegörnyed.
-Te még véded azt a férget?!-veti oda nekem hitetlenkedve Louis.
-Nem,nem védem,de ha tovább vered,elveszti az eszméletét.-halkan válaszolok,miközben tovább vizsgálom a sérüléseket.
-És?-horkan fel,mire rá nézek,ideges,talán kicsit dühös.-Menjünk innen.-jelenti ki,mire leesik az állam.Én és ő?Hova?És mi lesz Chrissszel?Vagy miért akar velem bárhova is menni?
-Tessék?-húzom össze a szemöldököm,és rá meredek,ezt nem gondolhatta komolyan.
-Öhmm...hazaviszlek.-túr a hajába.
-Chris?
-Kit érdekel?Rohadjon meg itt!-csattan fel.Igaz,utálom Christ,de nem hagyhatom itt.
-Segítség kell neki!Vigyél minket hozzánk,kérlek!-nézek rá.
-Biztos,hogy nem száll be a kocsimba,és nem fuvarozom sehova!Különben is miért érdekel téged,mi lesz vele?-mostmár kiabál.Remélem ő nem fog bántani,bár nem nézném ki belőle,de bizalmatlan vagyok és félek az érintkezésektől,mióta Chris bántalmaz. Szerintem meglátta rajtam a félelmet, mert amikor újra megszólalt sokkal halkabban és lágyabban beszélt.
- Miért vagy még vele? Hiszen ha ver, akkor gondolom, hogy nem normális. Még így is szereted őt? - zavarodott arckifejezéssel nézett rám, de én a földet bámultam. Még gondolkozni sem volt időm, ismerős hangot hallottam meg.
- SAAAAM, ITT VAGY? - Liam volt az. Megfordultam és megpillantottam, ahogy pont ide tart. Visszafordultam Louishoz, de addigra eltűnt. Szinte köddé vált.
- Sam, nem hallottál és...úristen mi történt vele? - nézett Chrisre, aki továbbra is a földön feküdt összegömbölyödve.
- Ömmm...- gyerünk Sam, gondolkozz! - Leesett a lelátóról. Rosszul lépett, elvesztette az egyensúlyát. - fuh, remélem elhiszi, de nem tudhatja meg, hogy Louis csinálta ezt vele.
- Nem hiszem, hogy egy eséstől ilyen sebeket szerezhet, de most haza kell vinni és ellátni a sebeit. Gyere, segíts felemelni. - nagy nehezen felemeltük Christ és elvittük Liam kocsijáig. Hátra befektettük és én is oda ültem mellé, nehogy leesen út közben.
- M-meg-megverem - motyogta Chris egész halkon. - Ezt nem ússza meg, ahogy te sem. - komolyan, még én járom meg jobban, amit el sem követtem. Miért kellett Louisnak beleavatkoznia ebbe. Pár pofont még elviseltem volna, de ezt.
- Liam, vigyük haza. A saját házába. - Bólintott, és szinte azonnal meg is érkeztünk. A szülei még nem voltak otthon. Legalább nem kell  magyarázkodnom. Felvittük a szobájába és lefektettük az ágyára. Liam hozott fertőtlenítőt és köd szert. Chris néha-néha felszisszent, de ezenkívül tűrte, hogy segítsünk rajta. Amint készen is lettünk szerintem azonnal el is aludt. Becsuktuk az ajtóját és ki is mentünk a házból. Beszálltunk a kocsiba, de én az úton végig csöndben voltam. Most hogy Christ elláttuk, a gondolataim Louis szavain forogtak.
- Hé, jól vagy? - Liam hangja hozott vissza a valóságba.
- Persze - próbáltam meggyőző lenni, de lehet, hogy nem sikerült.
- Biztos? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Igen. - megálltunk a házunk előtt én meg azonnal ki is szálltam. Nem akartam tovább beszélni, egyedül akartam lenni. - Szia Liam, köszi a segítséget és hogy elhoztál. - Meg sem vártam a válaszát, beszaladtam a házba, majd a szobámba.
Vajon miért érdekli,hogy mi van velem?Miért mentett meg?A megválaszolatlan kérdések csak úgy záporoztak az elmémben,mikor Louisra gondoltam.Őszintén,nagyon meglepett mert, kiállt értem és nem hagyta,hogy bántsanak.Volt valami a szvaiban,ami megfogott.Szeretem-e Christ?Régen mikor megismerkedtünk,annyira kedves volt,nagyon jól bánt velem,a tenyéren hordozott.Aztán egyre jobban távolodni kezdtem tőle,mert,bár nagyon jó barát volt,én nem tudtam viszonozni az érzéseit.Nem gyúlt láng bennem az érintéseitől,nem virultam amikor vele voltam,nem örültem mikor megláttam reggel,nem remegett bele a testem ölelésébe,nem csókoltam szenvedélyesen,nem vágytam a közelségére,egyszerűen csak el voltam vele.Semmi különlegeset nem éreztem iránta.Amikor szakítani akartam vele,akkor mintha megörült volna megfenyegetett és megütött,miszerint soha nem szabadulhatok tőle,mert akkor már nem lenne menő a suliban.Szóval csak ezért jár velem,hogy fent maradjon a népszerűségi létra magas fokán.Hisz ki ne lenne menő,ha a legnépszerűbb diák húgával jár?
Úgy hogy,a válasz:nem szeretem őt,sosem szerettem,mára pedig már elérte hogy,utáljam.Tönkre teszi az életemet,egy-egy veressél nem csak testi hegeket okoz,hanem lelkit is.Soha nem tettem ellene semmit,mégis bánt.Ráadásul én még a barátja akartam lenni,miután szakítottunk.Undorodom tőle,ő olyan ember,aki hatalomra éhes,és nem állítja meg semmi célja elérésében.Még az sem,hogy ha egy nőt kell bántalmania. Szerencsétlenségemre pont én vagyok az nő,és nem tudok ellene semmit tenni.Ez a gondolat kikészit.
Ugyanakkor tudom,hogy sosem tudhatja meg senki mi történik a színfalak mögött,ezért muszáj beszélnem Louisszal.Nem árulhatja el,hogy mi látott,soha senkinek.
Erőt veszek magamon,majd letusolok és átöltözöm,majd elindulok a Tomlinson lakásra.

2014. február 9., vasárnap

2.rész:Megtorlás

Sam Horan
Az órák elteltek,bioszon dogát írtunk,törin feleltem,természetesen ötösre.Nem vagyok stéber,de ezt várják el tőlem,mindenhol a legjobbat kell nyújtanom mindenben meg kell felelnem a szüleimnek,Niallnek,Chrisnek,a barátaimnak,a sulinak.Sokan mondják,hogy tökéletes életem van,népszerű testvér,'szerető' pasi,remek szülők,jófej barátok...hát,én nem így érzem.Folyamatos megfelelési vágy,bízonyítanom kell,hogy okos,szép,népszerű és még ki tudja mi vagyok,utálom ezt a felszínességet.Aztán ott van Chris,aki megkeseríti az életem,nagyon fáj amit velem csinál,és nem csak fizikailag,soha nem mondhatom el senkinek,még Olinak sem vagy Liamnek,Niallnek pedig végképp nem.Persze,ami igaz,hogy remek barátaim vannak,és a bátyám is segít,de néha észre se veszi,hogy mennyire utálom ezt az egész felhajtást körülöttünk.A szüleim meg csak a munkával vannak elfoglalva,velünk kapcsolatban csak az érdekli őket,hogy kitűnők legyünk és népszerűk. Anya szerint nem elég egy jó főiskolához a jeles bizi,hanem jófejnek is kell lenni.Nem tudom honnan szedte ezt,de nem vitatkozom,mert ők mindent megtesznek,hogy jól éljünk,és segíteni akarnak,bár néha elfelejtik,hogy még gyerekek vagyunk és anyura meg apura van szükségünk.
Ebédszünetben Oli valamit magyarázott,de nem nagyon figyeltem rá.
-Na,benne vagy?-fordult végül szembe velem,de én azt sem tudtam mit kérdezett.Nyílván észrevehette,mert rosszallóan megcsóválta a fejét.
-Bocs,csak elgondolkoztam.
-Vettem észre.Csak azt kérdeztem,hogy akkor te is jössz szombaton, Liam bulijára?-igazából nem nagyon volt most kedvem bulizni menni, de Liam a legjobb barátom és nem akarom, hogy megbántódjon.
-Persze, ki nem hagynám-erőltettem mosolyt az arcomra. Oli a nyakamba ugrott és megbeszéltük, hogy átjön majd hozzánk és együtt készülünk a bulira. Becsöngőkor mentünk föci órára, amin végig csak írtunk. Komolyan, fájt már a csuklóm a sok írástól. És végül a napot egy jó kis kémiával zártuk. Szinte elaludtam az órán, olyan unalmas volt. Óra végén már mentem volna, amikor SMS-em jött. Christől.
'Gyere a lelátók alá! C'-nem nagyon akartam oda menni, de tudom, ha nem megyek, akkor rosszabbul járok. Minél lassabban mentem, hátha megunja a várakozást és inkább elmegy. De sajnos tévedtem, ugyanis mire oda értem, még mindig ott állt. A szemével szikrákat szórt, olyan dühös volt. Ilyenkor félek tőle a legjobban.
-Végre,hogy ideértél!-megragadta a karom és a lelátó falának lökött.-Na mi volt az a délelőtti ügy?
Teljesen hozzám simult,két karját pedig a falon az oldalam mellett tartotta,ezzel elzárva minden kiutat.Mikor nem válaszoltam fenyegetően nekem lökte a csípőjét.
-É-én ne-nem tudom.-dadogtam,közben rettegtem a következő néhány perctől.
-Mit gondoltál?Mindenkinek csak csalódást okozol!-tudta a gyenge pontom,hisz utáltam csalódást okozni bárkinek is,meg akartam felelni mindenkinek.Chris ott szúrt meg,ahol a legjobban fáj.Könnyeim akaratlanul is csorogni kezdtek.-Még sírsz is,mint egy kisgyerek!Szánalmas vagy!-kiabálta és felpofozott.Az arcom égett és csak arra tudtam gondolni,hogy végem van.-Ha nem lennél drága Niallnek a húga,már rég dobtalak volna!Annyira szőke vagy,és idióta,egy nagy senki lesz belőled!-durr,megint egy pofon,majd újra neki lökött a falanak és emelte a kezét még egy lecsapásra,amikor valaki megszólalt.
-A helyedben nem tenném!-mondta olyan éllel a hangjában,hogy még én is megijedtem...Louis Tomlinson.