2.rész:Megtorlás

Sam Horan

Az órák elteltek,bioszon dogát írtunk,törin feleltem,természetesen ötösre.Nem vagyok stéber,de ezt várják el tőlem,mindenhol a legjobbat kell nyújtanom mindenben meg kell felelnem a szüleimnek,Niallnek,Chrisnek,a barátaimnak,a sulinak.Sokan mondják,hogy tökéletes életem van,népszerű testvér,'szerető' pasi,remek szülők,jófej barátok...hát,én nem így érzem.Folyamatos megfelelési vágy,bízonyítanom kell,hogy okos,szép,népszerű és még ki tudja mi vagyok,utálom ezt a felszínességet.Aztán ott van Chris,aki megkeseríti az életem,nagyon fáj amit velem csinál,és nem csak fizikailag,soha nem mondhatom el senkinek,még Olinak sem vagy Liamnek,Niallnek pedig végképp nem.Persze,ami igaz,hogy remek barátaim vannak,és a bátyám is segít,de néha észre se veszi,hogy mennyire utálom ezt az egész felhajtást körülöttünk.A szüleim meg csak a munkával vannak elfoglalva,velünk kapcsolatban csak az érdekli őket,hogy kitűnők legyünk és népszerűk. Anya szerint nem elég egy jó főiskolához a jeles bizi,hanem jófejnek is kell lenni.Nem tudom honnan szedte ezt,de nem vitatkozom,mert ők mindent megtesznek,hogy jól éljünk,és segíteni akarnak,bár néha elfelejtik,hogy még gyerekek vagyunk és anyura meg apura van szükségünk.

Ebédszünetben Oli valamit magyarázott,de nem nagyon figyeltem rá.

-Na,benne vagy?-fordult végül szembe velem,de én azt sem tudtam mit kérdezett.Nyílván észrevehette,mert rosszallóan megcsóválta a fejét.
-Bocs,csak elgondolkoztam.
-Vettem észre.Csak azt kérdeztem,hogy akkor te is jössz szombaton, Liam bulijára?-igazából nem nagyon volt most kedvem bulizni menni, de Liam a legjobb barátom és nem akarom, hogy megbántódjon.
-Persze, ki nem hagynám-erőltettem mosolyt az arcomra. Oli a nyakamba ugrott és megbeszéltük, hogy átjön majd hozzánk és együtt készülünk a bulira. Becsöngőkor mentünk föci órára, amin végig csak írtunk. Komolyan, fájt már a csuklóm a sok írástól. És végül a napot egy jó kis kémiával zártuk. Szinte elaludtam az órán, olyan unalmas volt. Óra végén már mentem volna, amikor SMS-em jött. Christől.
'Gyere a lelátók alá! C'-nem nagyon akartam oda menni, de tudom, ha nem megyek, akkor rosszabbul járok. Minél lassabban mentem, hátha megunja a várakozást és inkább elmegy. De sajnos tévedtem, ugyanis mire oda értem, még mindig ott állt. A szemével szikrákat szórt, olyan dühös volt. Ilyenkor félek tőle a legjobban.
-Végre,hogy ideértél!-megragadta a karom és a lelátó falának lökött.-Na mi volt az a délelőtti ügy?
Teljesen hozzám simult,két karját pedig a falon az oldalam mellett tartotta,ezzel elzárva minden kiutat.Mikor nem válaszoltam fenyegetően nekem lökte a csípőjét.
-É-én ne-nem tudom.-dadogtam,közben rettegtem a következő néhány perctől.
-Mit gondoltál?Mindenkinek csak csalódást okozol!-tudta a gyenge pontom,hisz utáltam csalódást okozni bárkinek is,meg akartam felelni mindenkinek.Chris ott szúrt meg,ahol a legjobban fáj.Könnyeim akaratlanul is csorogni kezdtek.-Még sírsz is,mint egy kisgyerek!Szánalmas vagy!-kiabálta és felpofozott.Az arcom égett és csak arra tudtam gondolni,hogy végem van.-Ha nem lennél drága Niallnek a húga,már rég dobtalak volna!Annyira szőke vagy,és idióta,egy nagy senki lesz belőled!-durr,megint egy pofon,majd újra neki lökött a falanak és emelte a kezét még egy lecsapásra,amikor valaki megszólalt.
-A helyedben nem tenném!-mondta olyan éllel a hangjában,hogy még én is megijedtem...Louis Tomlinson.