4.rész - Beszélgetés

Sziasztok!

Tudjuk,hogy rövid lett,de igyekszünk!

Reméljük tetszeni fog!

Jó olvasást!

Ölel: Anna és Lala xo.

Sam Horan

És itt állok most a Tomlinson-ház előtt. Őszintén? Nem ilyen házra gondoltam. Megnézem még egyszer a kiírást, de még mindig az volt rá írva, hogy Tomlinson. A ház hatalmas volt. Sőt, inkább egy kisebb kastély is lehetne. Szép, gondosan rendezett előkert, nagy, tágas ablakok. Nem néztem volna ki, a rossz fiú Tomlinsonból, hogy ilyen házuk van.

Igazából csak toporogtam a ház előtt,mint valami hülye.Most mégis mit mondjak neki?"Szétvert és pasim,de légyszi ne mond el senkinek!".Na nem,ez így nem megy.Beszélnem kell vele,de félek.Egyszerűen nem tudom hogy most mi jár a fejében.Lehet nem is akarom?Lehet haza kéne mennem?Lehet hiába töröm magam,és nem mondja el senkinek?Ajj,túl sok a lehet.Nem mehetek el,amíg nem tisztázom vele a dolgokat.

Gondolatmenetem végén nagy levegőt vettem,és becsöngettem.Ajkaimat idegesen harapdálom,már azon vagyok hogy,elmegyek,de az ajtó hirtelen kinyílik és szembe találom magam Louisszal.A lélegzetem egy pillanatra elakadt,mikor tudatosul bennem,hogy egy melegítő alsón kívül nincs rajta más.Mellkasán sokat időzök önkéntelenül is,kockáit bámulom.Gyorsan észbe kapok és tekintettem felvezettem az arcára.Kérdőn felhúzta szemöldökeit miközben végig mért.

-Szia.-köszönök halkan.

-Te mit csinálsz itt?-nem is köszön, kedves. Bár miért is lepődök meg rajta?

-Beszélnünk kell!-mondtam bátrabban.

-Hallgatlak.-keresztbe font kezekkel neki dőlt az ajtókeretnek és érdeklődve nézett rám.

-Nem lehetne bent?-még magam is meglepődtem, hogy milyen bátran mondtam ki. Louis megrántotta a vállát és intett, hogy menjek be. Levettem a cipőm és követtem. Nappaliba mentünk, ami még nagyobb is volt a miénknél, pedig az sem olyan kicsi. Egy plazma TV is volt, és egy hatalmas kanapé. Louis leült én pedig elé álltam.

-Nem ülsz le?

-Nem, jó nekem így is.-rántottamén is vállat.

-Hű valaki nagyon kemény.-kuncogott,majd felállt velem szemben.-Miről szeretnél beszélni?-érdeklődve figyelt,az én bátorságom pedig elszállt.Gyerünk,meg kell mondanom neki!

-Miért segítettél?-böktem ki...hé nem is ezt akartam!Csak annyit,hogy ne mondja el senkinek!A fenébe!

-Hagynom kellett volna hogy,még a szart is kiverje belőled?!-álkapcsa megfeszült,hangja ingerültebb lett,de nem kiabált.

-Nem,de neked ehhez semmi közöd.Mármint köszönöm a segítséget,de itt vége is!Nem mondhatod el senkinek amit láttál!-magyaráztam erősen,magam sem tudom mit akartam éppen,mert az egyik felem mérges volt Louira,amiért bele zavart,a másik pedig végtelenül hálás volt.

-Miért ne mondhatnám el?Vagy te élvezed,hogy megver?!Komolyan,Sam,nem értelek!-mostmár kiabált,láthatóan nagyon dühös volt.

-Egyáltalán nem élvezem,de ez van!-tártam szét a kezeimet,és közben nagyon erősen harcoltam a kitörni vágyó könnyeimmel.

-Ez van?!Neked ezt nem kell elfogadni,dobd ki a picsába azt a szemetet,és legyél végre boldog!-kiabált.Mi van?Louist mióta érdekli,hogy boldog vagyok-e?És ennyire látszik,hogy nem vagy az? Talán más is észrevette?

-Louis,nekem nincs választásom!-nem tudtam megállni,könnyeim lassan csorogtak végig az arcomon.Nem akarok előtte sírni!Most biztosan egy hisztis libának tart.

-Mindenkinek van választása.-most már csak suttogott.Te jó ég,észre se vettem,hogy milyen közel van. Kezével  letörölte a könnyeimet,majd lágy puszit nyomott az arcomra.Mióta ilyen gyengéd?Érintése alatt megremegtem,jóleső bizsergés éreztem a gyomromban és szempilláim megrebbentek.Miért reagálok így az érintéseire? Nem, nem érezhetek sehogy iránta! Különben is, Niall kinyírna, ha megtudná, hogy itt vagyok Louisnál.
-De nekem nincs, és ha megkérlek, lehetne, hogy ne mond el ezt senkinek!-mondom lágyan szemeibe nézve. A mondatomra újra idegesen csillog a szeme,kezeit leveszi az arcomról,hátrébb tőlem,mire rögötn hiányérzetem lesz.
-Miért?Miért nem mondhatom el?-kérdezi reménykedve hátha megenyhülök,de nem teszem.
-Mert azzal tönkretennéd az életem.-nézek a szemébe mélyen,mire valami átsuhan a tekintetén.
-Már most is szar életed van.Hiába játszod a boldog kislányt,miközben a tökélestes barátod szétveri a fejed.-közli fagyosan.Döbbenten,csalódottan meredek rá,aztán rájövök,hogy mennyire igaza van.Az életem maga a csődtömeg,játszom a boldogat,közben Chris pokollá teszi az egész létezésem,és ami a legszomorúbb,hogy a családom,és a barátaim-akik elvileg a legjobban ismernek-ebből nem vesznek észre semmit.Könnyeim patakként csorognak,és sírva hagyom faképnél Louist,még valamit kiabál,de én csak futok,azt sem tudom hova.Nem látok semmit a könnyfátyoltól,kétségbeesetten próbálok valamit keresni,ami boldoggá tesz ezen a kicseszett világon.Lábaim önálló életre kelnek,és már csak azt veszem észre,hogy Niall szobája közepén állok,ő az ágyán ül és értetlenkedve,aggódva vizslat engem.Sírva borulok a nyakába,és olyan erősen szorítom,amennyire csak tudom.Ő az.Ő az,aki miatt még élek.Nagyon szeretem Őt,mindig mellettem állt,és támogatott,szeretett,törődött velem,ő legeslegjobb báty a világon.Kérdezgeti mi bajom,de nem válaszolok.Aznap este a testvérem karjaiban alszok el,miközben Louisra gondolok.